Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 26 találat lapozás: 1-26

Névmutató: Kövesdi Kiss Ferenc

0. szeptember 29.

Van jövője a tetterős szórványnak
Besztercén össze tudnak fogni
Besztercére tartva azon tűnődtem, hogy milyen keveset tudunk a szomszédos megyéről, annak magyarságáról. Néhai Kövesdi Kiss Ferenccel jártuk be évekkel ezelőtt a Mezőséghez tartozó Beszterce-Naszód megyei falvakat Köbölkúttól Mátéig, s akkor csodálkoztam rá Újős, Álmásmálom, Magyarberét és sok más település érdekes, szép hangzású nevére, ismerkedtem meg az ott élő emberek gondjaival. Ezért örültem Szabó Csaba meghívásának, aki a Szórványtengely mozgalom keretében az erdélyi kisközösségek egymás közötti kapcsolatának erősítését tűzte ki célul.
E kezdeményezés keretében vettünk részt az elmúlt héten a besztercei Magyar Házban szervezett könyvbemutatón és kerekasztal-beszélgetésen, amely a hangzatos Szórványgrófság és szekértábor-média címet viselte. A Marosvásárhelyi Rádiót László Edit és Sármási Bocskai János szerkesztők képviselték, a Szórványtengely mozgalom Fehér hollók könyvsorozatának szerzőit pedig Szabó Csaba, a Kolozsvári Televízió és Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztője. Örömünkre a Magyar Ház terme megtelt, s a találkozó során meggyőződhettünk, hogy mennyi értékes, érdekes képviselője van a besztercei magyarságnak.
A szervező beszélt Mihály István két kötetéről – A képernyő jótékony homálya és az Örömszakadtáig – majd saját könyvéről is, amely az erdélyi magyar irodalom három jeles képviselője, Kaffka Margit, Kuncz Aladár és Szabó Dezső barátságáról szól (Kaffka Margit félmosolya). A besztercei közönség megismerhette az újságíró- szerzők által írt Fehér hollók sorozat legreprezentatívabb alkotásait magába foglaló Noi-Mi című román nyelvű antológiát. A vendégek pedig a vásárhelyi és a kolozsvári rádió műsorszerkezetét, illetve a Népújságot mutatták be a jelenlevőknek.
Száz iskolatáska
S hogy miért Beszterce volt a helyszíne a szórványtalálkozónak? Amint a jelen levő megyei RMDSZ-elnök, Décsei Attila beszámolójából kiderült, a reméltnél nagyobb sikerrel zárták a szórványműhely által indított iskolatáska programot. A Nagyváradi Portikum Ifjúsági Központ ajánlatát a szórványtengely-műhely karolta fel. A cél az volt, hogy minden nehéz anyagi helyzetű családban élő első osztályos kisiskolás a szórványban tanfelszereléssel megrakott táskát kapjon becsengetésre. A programot a legsikeresebben Beszterce-Naszód megyében bonyolították le, ahol az ígért 30 és végül 15-re apadt iskolatáska helyett a megye mind a száz magyar osztályba beíratott kisdiákja táskát kapott. Ezt a helyi magyar közösségek összefogása révén és a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvalósítani. A 22. szórványtengely műhely keretében pedig kiosztották a 80 eurós Őrhely díjat is, amelyet olyan családoknak adományoznak, ahol nagy erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy magyar iskolába írassák a gyermekeiket.
Kérdésemre Décsei Attila elmondta, hogy a 18.000-es Beszterce-Naszód megyei magyarság 40 százaléka városon él, közülük több mint 5000-en a megyeközpontban. Népes magyar közösség található Bethlenben, Magyardécsén és a Melles patak völgyében levő falvakban. A mezőségi szórványtelepüléseken, mint például Komlódon, Oroszfáján még élnek az idősek, de a jobbára vegyes házasságot kötött fiatalokat nehéz megszólítani. Jó hír viszont, hogy új református templom épült Mezőköbölkúton, a mátéit felújították, a Bethlen melletti Várkudun pedig visszaállítják a II. világháború áldozatainak emlékművét.
A tankönyvellátás hiányos
A megye 26 településén működik magyar tagozatos iskola összesen 1200 gyerekkel. Amint már említettük százan kezdték az első osztályt, s a múlt évben 90 nyolcadikos tanuló végzett, ami jóval kevesebb, mint 2001-ben, amikor 148-an fejezték be az általános iskolát. Balázs Dénes kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, hogy pedagógusokban nincs hiány, a tankönyvek dolgában viszont rosszul állnak. Sok helyen a magyar gyerekeknek régi, nem a programnak megfelelő könyv jutott. Hiányzik a kisebbségeknek készült román tankönyv, s Újősön, ahol 14 magyar gyerek kezdte az első osztályt, (többen mint a múlt tanévben), egyeseknek egyáltalán nem jutott tankönyv.
Besztercén két kilencedik osztály indult, ami annak köszönhető, hogy a 26 vidéki diáknak ingyenes szállást biztosítanak a református egyház által működtetett központban, ahol összesen 43 középiskolás fiatal lakik.
A beszterceiek élő lexikona Szilágyi Zoltán nyugalmazott tanár, aki közel 400 oldalas átfogó, érdekes, tartalmas könyvet írt Beszterce történetéről (Besztercevidék a népek és a hegyek szorításában) és a megye kisebbségeinek a létért, megmaradásért vívott küzdelméről a huszadik század viharos éveiben (Kisebbségi sors és anyanyelvű oktatás Beszterce-vidéken).
A torony már méri az időt
A városban tett séta nyomán beszélgettem el dr. Illyés Istvánnal, a városi tanács egyetlen magyar képviselőjével. Kérdésemre, hogy miért olyan elhanyagolt a főtér műemlék épületeinek és az egykori Magyar utca régi házainak többsége, a képviselő elmondta, hogy a rendszerváltás után a lakásokat eladták a lakóknak. Többségük olyan család, amelynek nincs anyagi lehetősége a magántulajdonba került épületek felújítására. A városvezetés tömbházakat épít, hogy a régi lakásokért cserébe újakat tudjon felajánlani, s így a műemlék-épületek felújítása elkezdődhessen.
Akkor hallottunk gyakori híradást Besztercéről, amikor a 16. században épített, s a városközpontot uraló evangélikus templom tornya leégett. Az országos és nemzetközi összefogás eredményeként a torony felső része a fiatornyokkal és a templom fedélzete már megújult, s a kicsi torony is visszakerült a helyére. A Németországban és Ausztriában élő besztercei szászok által adományozott GPS vezérelte új óra mutatja már az időt is. Az értékes műemlék épület külső és belső felújításával 2013-ra készülnek el, mondta Illyés doktor, aki egy egységes városfejlesztési stratégia meglétét hiányolja.
Nehéz "táncba vinni"
Bár a helybeliek szerint nehéz a beszterceieket "táncba vinni", azaz a vendégszerepléseknek közönséget toborozni, az elegáns, tágas magyar házban könyvbemutatókat, tárlatokat szerveznek, s Szilágyi Ilona irányításával néptánccsoport működik, amelynek tagjait a Kolozsvárról járó Both házaspár oktatja. Egy fiatalasszony pedig az általa kitalált és már szabadalmaztatott társasjátékot mutatja, ami azt jelzi, hogy játékos kedvben sincs hiány a szórványban.
Összességében pedig kellemes élmény marad a beszterceiekkel való találkozás s a visszatérés reményében várjuk, hogy újra hírt adhassunk arról, hogy milyen újdonságok történnek a velünk szomszédos megyében.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

1991. január 18.

Megjelent Kövesdi Kiss Ferenc Beszélgetés a csönddel című, a szerző újabb verseit tartalmazó kötete. Az előszóíró Bustya Dezső a szerzőt a helytállás, az ittmaradás költőjének nevezte. /Beszélgetés a csönddel. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./

1996. január 4.

December végén osztották ki a csíkszeredai Julianus Alapítvány hagyományos évi díjait. Az alapítvány a szórványmagyarság megerősítését tekinti legfontosabb feladatának. Az idei kitüntetettek: Deáky András gyimesbükki tanár, Sebestyén Ottó zernyesti katolikus plébános, aki segítette a különböző oktatási formák létrehozását, Kövesdi Kiss Ferenc marosvásárhelyi nyugdíjas tanár, aki fáradhatatlanul járta a nyárádmenti falvakat, négy évtized alatt közel félszáz falumonográfiát készített, Balogh Júlia, a Duna TV szerkesztője és Beke György író, aki betegsége miatt nem tudott Budapestről Csíkszeredára utazni. Beder Tibor, az alapítvány elnöke elmondta, hogy életműveket jutalmaznak. Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke magánszemélyként vett részt a díjak kiosztásánál, beszédében kiemelte, hogy az anyaországi magyarságnak nemzeti érdekei érvényesítésénél jobban össze kellene tartania. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./

2000. március 6.

Február 26-án a harmadik gazdanapot rendezték a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén. Az első rendezvényt 1993-ban Faragó István református lelkész kezdeményezte. A gazdanap szervezői a cegőtelki és megyei szarvasmarha-tenyésztők szervezete, a helybeli gépkör és RMDSZ. A szarvasmarha-kiállításon 21 magyar és 3 román helybeli gazda állatait mutatták be. Ezután a hagyományos farsangi álarcos felvonulás következett. A rendezvény borversennyel folytatódott, fellépett a cegőtelki hagyományőrző népi együttes. Mind minden mezőségi rendezvényen, itt is jelen volt Kövesdi Kiss Ferenc, az EMKE országos szervezetének alelnöke, bátorítva minden olyan kezdeményezést, ami a hagyományok és a nemzeti identitás megőrzéséhez vezet. /Gazdanap Cegőtelkén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

2002. augusztus 6.

A 89 éves, Mezőség apostolaként emlegetett Kövesdi Kiss Ferenc nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanárt az Egészségügyet, Tudományt és Oktatást Támogató Alapítvány, az Akadémia ETOT Kuratóriuma - "a magyar nép oktatásáért és neveléséért nyújtott kiemelt szintű szolgálatai elismeréseként" - a Doctor honoris causa címmel jutalmazta. Kövesdi Kiss Ferenc /Székelykövesd, 1913. jún. 29./ néptanító, költő. A Mezőség Orbán Balázsaként tisztelik mindazok, akik szívükön viselik a tájegység szórványmagyarságának sorsát. Hosszú élete során három verseskötetet is megjelentetett (Derengő tüzek, 1977; Reménységdajkáló, 1977; Beszélgetés a csönddel, 1995). Olvasói körökben a legnagyobb hatást mégis egy, a Mezőségről és annak jövőjéért szóló, kiáltó, monográfia-részleteket, verseket és veretes publicisztikákat tartalmazó Még szólnak a harangok! című, a Magyar Református Presbiteri Szövetség kiadásában 1995-ben napvilágot látott kötete révén érte el. A Reménység Dajkáló Kör szervezésében immár tizenhárom mezőségi szórványtalálkozót tartott, nem beszélve a számos ifjúsági találkozóról, s mindezt úgy, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetén és a Vártemplomi gyülekezeten kívül senki anyagi támogatására nem számíthatott. Kövesdi Kiss Ferenc most próbál anyagi támogatást szerezni az Akié a gyermek, azé a jövendő című, a mezőségi szórványmagyarság problémáit megvilágító füzetecske kiadásához. Kövesdi Kiss Ferenc nem talált kiadót monumentális munkájához: Riadóra szól a harang a címe, s a Mezőség 147 településének monografikus leírását tartalmazza. A kötet 1300 gépelt oldalnyi terjedelmű, amihez 700 dokumentumértékű fénykép is tartozik. Szerinte csak akkor menthető meg a mezőségi magyarság, ha a fiatal magyar házaspárok minél több gyereket vállalnak. "Mindehhez hit és megfelelő anyagi háttér szükséges, de az első elengedhetetlen." A Mezőségen megszűnnek a magyar iskolák gyermekhiány miatt. Évente százszámra cserélnek gazdát az eddig magyar tulajdonos által birtokolt házak, gazdaságok. Ezek legalább egy részének az egyház általi felvásárlását s a gazdálkodást, ezáltal a helyben maradást és gyermekeket vállaló fiatal családoknak a későbbi tulajdonba helyezés reményében történő felajánlást tartja szükségesnek. /Szentgyörgyi László: A Mezőség apostola. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 6./

2003. szeptember 16.

A Marosvásárhelyen működő Református Kántor-Tanítóképző Intézetet dr. Barabás László néprajztudós, tanár vezeti. A diákok a nyári szünidőt arra is felhasználják, hogy jobban megismerjék szülőföldjüket. Céljaik között szerepelt, hogy feltérképezzék a meglátogatott vidékeken a nemzetiségi, felekezeti viszonyokat, az anyanyelv állapotát, az iskola és az anyanyelvi és vallásoktatás ügyét, az egyházi, gazdasági életet, a kultúrát, történelmét, műemlékeit. Az idei tapasztalatokról beszámolt Barabás László igazgató. Immár a tizedik egyházszolgálati és népismereti tábort tartották augusztusban. Az első években főleg Marosvásárhelyre és környékére mentek, majd egyre szélesítették a kört, és a dél-erdélyi szórványvidékeken jártak, idén pedig az Észak-Mezőségen voltak, a Kis- és Nagyszamos mentén, a Sajó mentén, a Szamosújvár, Dés, Bethlen, Beszterce városokkal jelezhető vidéken, továbbá a Bethlentől délre eső Mellespatak völgyében. Útjukon azt nézték, hogy milyen a magyar identitástudat, amibe beletartozik a hit megvallása anyanyelven, az iskolai oktatás, a mindennapos román-magyar együttlét. A fiatalok kérdőíves tematikus lapokkal mérték fel a helyzetet, ebből - mivel immár a tizedik nyaruknál tartanak - hatalmas anyag állhat össze. Dellőapáti faluban már csak egy-két magyar él. Azt is láthatták, hogyan változott meg a vidék etnikai képe, amelyről Wass Albert a Kard és Kasza című regényében írt. Azt is megfigyelhették: minden falu egy külön világ. Ahol kisnemesek és szabadparasztok éltek, ott jobban megőrizték identitásukat a magyarok. Etnikailag a Mellespatak völgyében vegyes a kép. Vice, az egyetlen római katolikus többségű falu ezen a vidéken, 95 százalékban magyar lakosságú, Mezőveresegyháza magyar többségű falu, a már Kolozs megyei Feketelak szintén magyar többségű falu. Körülbelül fele-fele az arány Kékesen, Magyarborzáson, Almásmálomban. Kisebbségben van, húsz százalékos Apanagyfalu, Bethlen, Várkudu, itt azonban mindenütt ki van írva magyarul is a helység neve. Szórványnak számít, már a Tóvidéken Cege, aztán Fellak és Noszoly. A magyarság apadóban van, az elmúlt évtizedekben a fiatalok városokba költöztek, Bethlenbe, Besztercére, Kolozsvárra. Nincs megfelelő munkaeszköz. Emiatt az öregek kegyetlenül megdolgoznak a betevő falatért. A szórványban a diákok az anyanyelv szavainak a kicserélődésével találkoztak. A jelzett nyelvállapotot szeretettel kell megközelíteni, és csak így, belülről lehet a nyelvromláson segíteni. Kövesdi Kiss Ferenc könyve szerint harminc iskola szűnt meg az elmúlt tíz-húsz évben a Mezőségen.. De a Mezőség északi részén vannak kedvező jelek is: ha van megfelelő létszámú gyerek, azonnal létrehozzák az óvodát. Magyar óvoda indult Apanagyfaluban, előbb egyházi alapon, utána átminősítették államira. Magyarborzáson indult egyházi óvoda, és most felvállalja az RMDSZ, az állam. Feketelakon a református parókián indította meg a tiszteletes asszony az óvodát. Kékesen is ez a helyzet. Jár iskolabusz, Kékesről, Mezőveresegyházáról az V-VIII. osztályosokat átviszi Vicébe. Vice tíz falunak általános iskola-központja. Apanagyfaluból Bethlenbe járnak. A RMDSZ besztercei szervezete és a megyei tanács kiválóan dolgozik. Utóbbinak két magyar tagja van, alelnöke dr. Szántó Árpád, a tanácsos Kocsis András, a Mellespatak Bethlenben élő képviselője pedig Borsos László, tanítóember. Kétszázvalahány települése van Beszterce-Naszód megyének, abból százvalahányban élnek magyarok (is):. A legtöbb gyülekezetben kántorra volna szükség. A református egyháznak van Szamosújváron két olyan létesítménye, ahol a szamosújvári gyerekeket fogadják délutáni, a szórványból bejövőket pedig egész heti foglalkozásra. /Bölöni Domokos: Diákok a szülőföldön. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 12. folyt.: szept. 16./

2004. június 23.

A Mezőség: Kövesdi Kiss Ferenc szíve közepének a közepe. A tudós és népnevelő, Kövesdi Kiss Ferenc megírta a mezőségi szórványmagyarság krónikáját. Több mint félszázadon át járta az erdélyi Mezőség településeit, gyűjtötte az adatokat az itt élő magyarságról, leltározta a szórványgondokat. Nagy munkájából 1995-ben Budapesten és aztán Marosvásárhelyen megjelent egy kisebb válogatás Még szólnak a harangok! címmel. Kövesdi Kiss Ferencet nem is oly régen magas magyar állami kitüntetésben részesítették 1997-ben adták ki Riadóra szól a harang! Alcíme: A Mezőség településeinek helyzetképe 1891-1991. Kévébe kötötte évtizedek bandukolásával Kövesdi Kiss Ferenc. Kiadta a "Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület". Mindössze 50 példányban készült. A 265 oldalas kötetben betűrendi sorrendben követik egymást a leírások: Aranyosmóric, Báld, Bánd, Bergenye, Berkenyes, Bodon, Bodrog, Borzás, Botháza, Búza, Cege, Cegőtelke, Detrehem, Fekete, Feketelak, Fele, Fráta, Fűzkút, Galac, Galambod, Gerebenes, Göcz, Gyeke, (Mező)Harcó, Kara, Katona, Kályán, Kályán-Kis (Kiskályán), Kályánváma. Az átlagolvasó egy részükről nem is hallott soha! Ki kellene adni Kövesdi Kiss Ferenc teljes gyűjtését. /Bölöni Domokos: A mezőségi szórványmagyarság krónikája. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./

2004. augusztus 3.

Augusztus elsején negyedik alkalommal szervezték meg a Kolozs megyei Magyarfrátán a hagyományossá vált Szent László kútja zarándoklattal egybekötött mezőségi szórványtalálkozót. Néhai Kövesdi Kiss Ferenc volt e találkozók megálmodója és mozgatója. A kultúrotthonban a nagysármási tánccsoport lépett fel Trombitás Jolán vezetésével. Magyarfrátáról már Rogerius váradi kanonok is említést tett Carmen miserabile című könyvében (Siralmas ének, fordította Szabó Károly, Pest, 1861). Azért van Magyarfrátán a találkozó, jelezte Ábrám Noémi szervező, a Maros megyei EMKE titkára. Azért is, mert e település immár ezeréves, azért is, mert kötődik hozzá Szent László király Keserű kútja, s azért is, mert a frátaiak nem engedik gyermekeiket vegyes házasságot kötni. Ábrám Noémi megemlékezett a július végén 91 éves korában elhunyt Kövesdi Kiss Ferencről, aki korát meghazudtolva járta a Mezőséget, bekopogott a házakba, hogy az emberekbe lelket öntsön. Ismert minden házat, tudta, hogy melyik házból hiányzik a cukor, melyikből az olaj, de azt is tudta, hol van házasulandó leány, vagy olyan fiú, aki nem talál magának menyasszonyt. Ilyenkor elment hozzá, s elmondta, hogy az ötödik faluban hova kell bekopogtatni. Kövesdi Kiss Ferencet egy éve, augusztusban tüntette ki a magyarországi református egyház Makkai Sándor-díjjal. Az ünnepi istentiszteleten Somogyi Botond lelkipásztor, az Üzenet főszerkesztője hirdetett igét. A jelenlevőket köszöntötte dr. Ábrám Zoltán orvosprofesszor, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke is, aki hangoztatta: vissza kell térni értékeinkhez: családhoz, hazaszeretethez, hithez. Egyre kevesebben vagyunk, mondta Balló György lelkész. A gyülekezet 104 lelket számlál, de sokan nincsenek itthon. Egyesek Magyarországon próbálnak szerencsét, mások még nyugatabbra mennek dolgozni. Magyarul csak elemi osztályban tanulhatnak a gyerekek, heten. Négyen, akik már nagyobbak, román tagozatra járnak. A Historia Domus szerint néhány évtizeddel ezelőtt a lelkészi jelentés alapján még létszámnövekedésről írtak. Az utóbbi két évtized óta azonban szinte folyamatos az apadás, a szomszédos Berkenyes leányegyházközség lélekszáma felére csökkent, ma már csak 42 lélek van. Berkenyesen ez a maroknyi ember elhatározta, hogy templomot épít. /Mezőségi szórványtalálkozó Magyarfrátán. Kövesdi Kiss Ferenc nyomában. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 3./

2004. augusztus 25.

Marosvásárhely nagy öregje, Kövesdi Kiss Ferenc áldásos, gazdag életének 92. évében 2004. július 22-én hunyt el. Tizenegy gyermekes földműves családban született Székelykövesden. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjének diákja volt, a tanítói diplomát a kézdivásárhelyi képzőben kapta meg, ahol szintén felfigyeltek szorgalmára. Lévita tanító pályáját Maroskeresztúron kezdte, majd Székelyföldvárra s onnan a szórványok szórványába, Brailába helyezték, ahol csak egy évet tanított, de ez alatt is Felfedezte azon magyar családokat, kiknek gyermekeit a magyar elemi iskolába íratta. Visszatért, a Nyárád mente kicsiny, színmagyar falvaiban fogalmazta meg a kor parancsát, miszerint: "Elvész az a nép, amely elfelejti kultúráját, és nem vigyáz arra." Ott vált kultúrfelelőssé és közügyek intézőjévé. Magyar irodalomtanári diplomát szerzett Kolozsváron, majd megmaradt szórványban tanítónak. Sok évtizede foglalkoztatta a mezőségi szórvány sorsa. Ötven éven át gyalogolt mezőségi úttalan utakon. Több mint 270 települést ismert, járt be. 147 falu helyzetét mérte fel és írta meg konkrét dokumentumok alapján. Munkájából egy rövid ismertető rész jelent meg Még szólnak a harangok című kötetében. Halála előtt adták ki Budapesten hat kötetnyi könyvének első részét Riadóra szól a harang címmel. Fáradhatatlan szervező volt. Kicsiny mezőségi szórványfalvak református híveinek találkozókra, konferenciákra, zarándoklatokra való összegyűjtését vállalta. Nevéhez haranglábak, templomok összeomlásának megállítása fűződik, testvérgyülekezetek segítségével. Példa erre a Cege községbe olvasztott Göc falu összeomlással fenyegetett kis református temploma. /Kovács Zoltán: In memoriam Kövesdi Kiss Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2005. november 1.

Mindenki hiányzik valakinek. Végső búcsút kellett venni többektől, köztük van Fülöp G. Dénes, a felejthetetlen marosvásárhelyi vártemplomi lelkipásztor, Kövesdi Kiss Ferenc, a Mezőség szórvány-magyarjainak fáradhatatlan istápolója, Illyés Kinga előadóművész, Izsák József irodalomtörténész, Ferenczy István, az erdélyi magyar színjátszás kiemelkedő alakja, Szabó György Pál, a mindenes EMKE-elnök és pedagógus, Imreh Ernő jogász, Sipos Lajos, Vásárhely házainak, hajdani nagyjainak szenvedélyes ismertetője, Ágoston Albert, a kollégium ügyét védelmező öregdiák... néhány név a hiányzók hosszú névsorából. Folytatni lehet a korábban eltávozottakkal, akik a kultúra különböző ágazataiban nagy betűkkel írták be nevüket Marosvásárhely újkori történelmének könyvébe: Molter Károly, Tompa Miklós, Kovács György, Bözödi György, Gagyi László, Csorba András, Erdős Irma, Gyarmaty István, Kabós Éva, Székely János, Tóth István, Oláh Tibor. /Nagy Pál: Akik hiányoznak. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

2006. április 24.

Dr. Hermán M. János református lelkipásztor beszélt életútjáról. Kolozsvárott született 1948-ban, édesapja györgyfalvi lelkész volt. Apját börtönből való szabadulása után Nagysármásra hívták lelkésznek, így 1950-ben odaköltöztek. Édesapját missziós tevékenységéért a Mezőség Mózesének nevezték, legalább tízezer embert ismert név szerint a Mezőségen. Járta a falvakat, és időnként gyermekeit is magával vitte. Édesapja kőművesekkel, ácsmesterekkel templomot és parókiát épített vályogból Kissármáson, majd gyülekezeti termet épített engedély nélkül, önerőből, mert hitt a jövendőben. Templomot mentett meg az elkezdett lebontásból Mezőbáldon, és újjáépíttette a hívek segítségével. Templomot javított Cégen. Gyermekek százát tanította magyarul írni, olvasni, énekelni, és ha kellett, románul és németül is prédikált. Negyvenöt évi nagysármási lelkészi szolgálata alatt több mint kétszázan tértek a református egyházba a más vallásúak, főleg az adventisták közül. A hatóság sokszorosan fenyegette, próbálta megfélemlíteni, lejáratni, mindhiába. Teológiai munkásságának, írásainak közlése még várat magára. Dr. Hermán M. János barátaival ott ültek a sármási templomban 1989 húsvétján, amikor édesapja azt prédikálta, hogy a Kondukátornak nem lesz része a feltámadásban. Mindenkiben megállt a lélegzet, ő pedig megismételte: a Kondukátor elpusztul, mert a bűnei az égre kiáltanak. Négyszáz ember hallgatta a prédikációt. Haja szála sem görbült meg, még a besúgók sem mertek jelenteni. Makkai Sándor nevezte el a Mezőséget Holt-tengernek. A nyolcvanas években már csak a túlélés reménye tartotta ott az embereket. Tucatnyi mezőségi faluban az eltelt ötven év alatt egyetlen magyar sem maradt. Szombattelkén, Kiscégen, Budatelkén, Viszolyán, Dombon, Csehtelkén édesapja temette el az utolsó magyarokat. Apja az agyonolvasott Bibliájával folytatta a családlátogatást. Ahol a magyarság kisebbségben van, hiányzik a középréteg, ahol alig voltak magyar iskolák, és azokat is sorban bezárták, azokban a mezőségi falvakban, mint például Katona községben, felgyorsult a nyelvromlás. Kallós Zoltán, Kövesdi Kiss Ferenc szolgálata példaértékű, vannak követőik, de nem elegen. Hiányzik a folyamatosság. Édesapja a hívek után járva negyven kilométert is gyalogolt naponta. Felkereste a családokat, tanította a gyermekeket, vállalta a beteggondozást, helyettesítéseket. Volt olyan is, amikor tíz falunak volt a lelkésze, családja alig látta. Édesapja sokszor magával vitte egyik-másik gyermekét. Imádság nélkül senkit nem eresztett el házából, üres kézzel senki sem távozott. Román tisztelői is seregestől voltak. Dr. Hermán M. János 1973-ban kezdte el a lelkészi szolgálatot Mezőkeszüben. Később Somkeréken, majd Újősben volt lelkész, ahol a fűzkúti szórványgyülekezetet is ellátta. 1983. szeptemberében elbúcsúzott híveitől és öt gyermekünkkel Hollandiába elmenekültek, felesége ugyanis holland. A holland Mezőségre került, ahol korábban évekig nem volt lelkész. Dr. Hermán M. János szolgált a felvidéki Komáromban, Budapesten, Londonban, Brüsszelben, azután sikerült visszajönnie. Hét éve dolgozik a Királyhágó-melléki Református Egyházkerületben. Amikor 1983 őszén holland egyházi szolgálatba lépett, két-három hónap után összegyűjtötte a frízlandi magyarságot. Azután megtudta, hogy Belgiumban sincs lelkész, ezért Liège-ben és Brüsszelben is megszervezte a maradék magyarságot. A nyugati magyaroknál a második nemzedék már többnyire feladja identitását, nyelvét. Úgy számolta, hogy a második világháborút követő negyven esztendőben legalább százezer magyar ember váltott nyelvet, kultúrát Nyugat-Európában. Még a fordulat előtt folytatták a szervezett segélyszolgálatot. Az akkori vezető lelkész éppen távozott, és akkor meghívták őt Budapestre, menekültügyi szolgálatra 92–93-ban. Szörnyű volt látni, mit hozott magával a délszláv háború. Főként ennek a következményeit próbálták enyhíteni Magyarországról. A nyugati magyarság különösen sokat segített. Dr. Hermán M. János ahogy megkapta a holland útlevelet, 1987-ben hazamerészkedett. Sokat nem tehetett, de gyógyszeres segítséget nyújtottak sok embernek. Csomagküldéssel és híradással is próbáltak szolgálni. Persze mindig nyomon követték, megfigyelték, akikkel beszélgettek, azokat vallatták. Sorra érettségizett mind a hat gyerekük. Ketten jártak teológiára: Rebike Kolozsvárra, Dani pedig Nagyszebenbe. Zsuzsa Budapesten tanult, József meg Kolozsvárra házasodott. – A hazai jelenlétre minket Isten kötelez, vallja Hermán M. János. Szerinte a romániai felekezetek összessége inkább hajlik a szőnyeg alá való seprésre, mert olyan nagy mértékű volt az összefonódás a politikai rendőrséggel. A régebbi besúgók egy része ma is aktív, az erőszakkal beszervezettek pedig rossz lelkiismerettel élnek. Számos egyházi alkalmazott könnyűszerrel zsarolható. Az egyházi élet legrázósabb kérdése az átvilágítás. Szinte teljes hallgatás övezi a múlttal való szembenézést. Hermán figyeli a fordulat óta a társadalmi folyamatokat, a becsületesek kínlódását, az erdélyiek tömeges kivándorlását, a gazemberek metamorfózisát. Úgy látja, túl kevesen jöttek haza az ötven év alatt több mint 678 kitelepedett vagy disszidált, katolikus, református, unitárius, evangélikus erdélyi lelkész közül. Hermán M. János /sz. Kolozsvár, 1948. szept. 7./ 1984-ben holland diplomát kapott, majd két fríz gyülekezetet pásztorolt. Hat gyermekük van, mindannyian anyanyelvi szinten beszélnek magyarul. Jelenleg hollandiai otthona és Nagyvárad között ingázik, ahol előbb a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület előadó-tanácsosa, majd az Egyházkerületi Dokumentációs Központ létrehozója, vezetője. /Fábián Tibor: Egyházból mentem egyházba. Dr. Hermán M. János református lelkipásztor a mezőségi Holt-tengerről és a lelkészi sorsvállalásról itthon és külhonban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 28., folyt.: ápr. 11., ápr. 14., 24./

2006. április 29.

Kövesdi Kiss Ferenc Riadóra szól a harang – A mezőség településeinek helyzetképe (1981-1991) című kötetének sajtó alá rendezésével a Kráter Műhely Egyesület tiszteletét rótta le egy tiszta, megszállott ember hatalmas szellemi teljesítménye és egy szomorú sorsú magyar vidék sokat szenvedett népe iránt. Kövesdi Kiss Ferenc /Székelyköves, 1913. jún. 29. –Marosvásárhely, 2004. júl. 22./ magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett, de hivatását jobbára szórvány tanítóként, pontosabban lévitaként végezte, aki egyszerre folytatta a templomi és az iskolai szolgálatot. A magyar királyi hadseregbe vonult be, szovjet hadifogságba került, Foksániból szabadult. Megszállott ember volt, élő legenda, nemzetmentő apostol. Lehetett volna főállású újságíró, egyetemi professzor is, de helyét és választott küldetését egy pillanatra el nem hagyta. A szórványmagyarsági gyerekeket fogta magyar szóra, magyar betűre, s a szórványmagyar templomokban hirdette magyarul Isten igéjét. Maroskeresztúr, Székelyföldvár, Fintaháza, Ákosfalva, Szentgerince, Marosvásárhely – ezek életútjának fő állomásai. Elismerései: Juliánus -díj, Makkai Sándor díj, a Debreceni Egyetem tiszteltbeli doktorátusa. Néptánccsoportok szervezése, vezetése, művelődési és gazdasági előadások, számtalan megjelent cikk és két verseskönyv fémjelzik életútját /Derengő tűzzel (1977), Reménységdajkálók (1977)/. Egész életében gyűjtötte az anyagot nagy, átfogó, mezőségi művéhez. A könyvből még életében napvilágot látott számos cikkrészlet, sőt könyv alakban megjelent ízelítő is. A Kráter Műhely Egyesületben sajtó alá rendezett, a napokban megjelentetett kötet Kovács Attila Zoltán főszerkesztő, Turcsány Péter költő, könyvkiadó, valamint Papp Vilmos református lelkész munkáját dicséri. A könyv, Vetési László utóhangját idézve, Erdély legszomorúbb vidékéről, a Mezőségről szól. Az óromániai betelepítések tették fokozatosan szórványmagyarrá a Mezőséget. A kötet olykor az esszé, máskor a helytörténeti tanulmány, ismét máskor a képek és a közvetlenül megszólaltatott magyar ajkú panaszok nyelvén szól. Idézve Vetési László végszavát: „Van e még valaki, aki Kövesdi Kiss Ferencen, e megszállott emberen, e csodálatos prófétán kívül jobban ismerné a Mezőséget, a sokat szenvedett, szomorú tartományt, Székelyföldnek talán legtöbb megpróbáltatást átélt vidékét? Van e még valaki, aki vállalja azt, amiről mi leginkább csak beszélni szeretünk: nemcsak az utat dombról dombra, faluról falura, de háztól házig, lélektől lélekig is? Verseskötetekkel, kórustörténetekkel maga mögött az utóbbi évtizedek legfájdalmasabb könyvét tette le – nem az asztalunkra, hanem a lelkiismeretünkre. Riadóra szól a harang....még szólnak a rogyadozó harang-lábakon, ledőlés előtt álló tornyokban, vagy idegen templomokban, de még mindig szólnak. Halljuk meg a hangját.” /Pósa Zoltán: Riadóra szól a harang. Könyv a szórványmagyarság településeiről, Magyar Nemzet Online, ápr. 29./

2006. június 3.

Kövesdi Kiss Ferenc mindent összegyűjtött a mezőségi falvak történetéről. Többen mondták, ezt a munkát meg kell jelentetni. A könyvet hasznosnak, hiánypótlónak, tekintették, de az óriási munkára nem vállalkoztak. Másokat az tartott vissza, hogy Kiss Ferenc a mű minden sorához, minden szavához ragaszkodott. Talán ezen a konokságán is múlott, hogy a rendszerváltást követően, amikor mindent kiadtak, a Mezőség krónikája Erdélyben nem jelent meg. A Deus ex machina Papp Vilmos kőbányai lelkész, egyetemi tanár, a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnökének személyében érkezett, aki tisztelője és hűséges társa lett Kiss Ferencnek a mezőségi utakon, rendezvényeken. 1995-ben Még szólnak a harangok címmel a szövetség kiadta a monográfia rövidített változatát, 2006-ban pedig a Kráter Műhely Egyesület az egész könyvet: Riadóra szól a harang. A kiadó terve szerint eljut valamennyi településre, amelyről szó esik benne. Papp Vilmos és szövetségesei az egyedülálló és minden elismerést megérdemlő vállalkozás során óriási munkát végeztek. Ezt különlegesen szép könyvet Kiss Ferenc nem láthatja már. A kérdésre, hogy mikor kezdett érdeklődni a Mezőség iránt, a 90. születésnapjára készült beszélgetésben vallotta, hogy már 1933 tavaszán felébredt benne a kíváncsiság. Aktív felelősséggel 1940 után kezdte járni a Mezőséget. 1944 májusáig minden vasárnap látogatta a falvakat. Az 1960-as évek végén ment el ismét tájékozódni. Útjai során 147 település adatait jegyezte fel, s közben mindenütt legalább háromszor megfordult. A régi dalárdistákat, tanítókat, lelkészeket kereste és közben számba vette a falvak történetét. Az eredmény a monográfia, a Riadóra szól a harang, amely 1891-től mutatja be a Mezőség településeinek helyzetét, s köztük száznál több haldokló eklézsia sorsát. A vállalt feladatot sohasem fejezte be. 90-es éveihez közeledve a marosvásárhelyi Vártemplom örökös presbitere, a mezőségi szórványok őre szinte megszállottsággal hitt abban, hogy meg lehet menteni az omlófélben levő göci református templomot. Neki lett igaza. A mezőpanitiak felújították a templomot. Kiss Ferenc a mezőméhesi a frátai találkozókat a közösségépítés érdekében szervezte meg. Azt vallotta, hogy a Mezőség népünk szíve, s ha az megszűnik dobogni, akkor a tömbmagyarság egészsége is romlani kezd. /Bodolai Gyöngyi: Kövesdi Kiss Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./

2006. június 10.

Bölöni Domokos emlékezett Kövesdi Kiss Ferencre, a szórványmagyarság apostolára, fáradhatatlan harcosára, aki az utcán is megállította ismerőseit, és előadást tartott a szórvány helyzetéről. Járdaszéli prédikátorként is meggyőző tudott lenni. Az egyik faluban csaknem minden nőtlen férfi iszákos volt és agglegény. Kiss Feri bácsi találkozókat szervezett az ilyen magányos magyaroknak. Később ujjongva mutogatta az egymásra talált párokat, mintha saját teremtményei volnának. A Mezőségünk apostola, „népünk szent megszállottja” volt. Meghalt, de egy-két könyvében mégis megmaradt. /Bölöni Domokos: Kié a jövendő? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 10./

2006. június 26.

Kolcsár Sándor nyugalmazott unitárius esperest, a marosvásárhelyi civil szervezetek egyik nagy mecénását, aki az erdélyi közművelődés szolgálatában állt, alkotott, tevékenykedett, nyolcvanéves születésnapja alkalmából köszöntötték június 23-án Marosvásárhelyen a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban az intézmény vezetői, az EMKE, lelkésztársak, a szabédi gyülekezet tagjai, barátok és ismerősök. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület fél évtizede jelöl díszpolgárokat, ünnepli, tiszteli meg Marosvásárhely egy-egy neves nagy öregjét a város napjai keretében – hangsúlyozta Ábrám Noémi. Eddig Haáz Sándort, Kövesdi Kiss Ferencet, Kerekes Tóth Erzsébetet, és Széllyes Sándort köszöntötték közösen, idén pedig a nyugalmazott unitárius esperesre, Kolcsár Sándorra esett a választás. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke átnyújtotta a születésnapi ajándékokat, emléklapot, emlékplakettet, könyvet, majd a szervezet credójával zárta a gondolatmenetét: Ki a köznek él, annak élni érdemes. Kolcsár Sándor 1926 májusában látott napvilágot Olthévízen. A teológia elvégzése után Szabédon kezdte el a lelkészi szolgálatot. Marosvásárhelyi lelkészsége, esperessége során, a közel harminc év alatt, a város megbecsült tagjává vált, aki hozzájárult ahhoz, hogy az unitárius tanácsterem a megyeszékhely egyik kulturális központjává alakulhasson, kiállítások, előadások helyszínéül szolgálva. Az ünnepség záróakkordjaként megnyílt Novák József címerkiállítása. /Mészely Réka: 80 év az erdélyi közművelődés szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

2006. október 24.

A Mezőség esélyei civil összefogással címmel tartottak tanácskozást Marosvásárhelyen. A Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferencia-sorozat nyolcadik rendezvényét a Kráter Műhely Egyesület szervezte. A Magyarországról érkező kisebbségkutatókat, irodalmárokat, művészeket Mezőmadarason a helybeli fejlesztési egyesület vendégházában szállásolták el. A Bod Péter Diakóniai Központban tartott megnyitón Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület valamint a konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy a civil összefogás szükségessége hozta létre a rendezvényt, melyen képet alkottak Mezőség történelmének, tájökológiájának, művelődéstörténetének, népi kultúrájának és művészetének alakulásáról. Mezőség fejlődésének egyedi útjáról dr. Makkai Gergely beszélt, sokáig feltáratlan népművészetéről, Barabás László, az egyházi élet, a gyülekezetek életéről pedig Zöld György missziói előadó. Fel kell készülni egy nagy visszavonulásra, és menteni, ami még menthető azokon a foszlánytelepüléseken, ahol már 50-nél kevesebb a magyar lakosság létszáma – hangzott el Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadójának körképében. Amint a marosvásárhelyivel egy időben zajló kolozsvári tanácskozáson is megfogalmazták, a célok, a cselekvési lehetőségek meghatározása elkészült (mint például az értelmiség kiépítésére vonatkozó Lámpás-program), megvalósításuk azonban a megfelelő anyagi segítség nélkül egyelőre még elképzelhetetlen. A Mezőség 147 falvát gyalog bejáró és ötven éven át követő Kövesdi Kiss Ferenc életművét, emberi magatartását Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész méltatta, aki hűséges társa és támogatója volt utolsó éveiben. Papp Vilmosnak köszönhető, hogy Kiss Ferencnek a Mezőségről szóló második kötete megjelent. A Mezőség monográfiájára a Kráter Kiadó felfigyelt, s Turcsány Péter érdeme, hogy napvilágot látott Kövesdi Kiss Ferenc munkája, a Riadóra szól a harang. A Mezőségi Őrzőkör kecskeméti alapítványt fiatal magyarországi műszaki értelmiségiek hozták létre. Felföldi Zoltán közgazdász az ördöngösfüzesi Szülőföld Alapítvány támogatása mellett falukutató tábort, templomok felújítását, gyermekek megajándékozását szervezte meg társaival együtt. Megnyílt Gálfy-Bódi Tamás mezőségi születésű képzőművész kiállítása, amelyet dr. Székely András Bertalan nyitott meg. /Bodolai Gyöngyi: Misztikum és valóság. Konferencia a Mezőségről. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

2007. február 24.

A POLÍSZ című budapesti folyóirat februári száma közölte többek között a Kárpát-medencei Keresztkötések Konferencia előadásait. A Népújság az erdélyi Mezőséggel és kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó írásokból tallózott. „Tudja-e, uram, hogy a sztálini román nemzeti proletárdiktatúra által kitagadott, mindenéből kifosztott és kisstílű csirketolvajok júdáspénzért elmakogott rágalmai alapján halálra ítélt író, Wass Albert írta meg az erdélyi román paraszt apoteózisát?” (Cselényi László). Nagyercsén már csak Karcsi bácsival lehet magyarul beszélni. Ő a gondnok és a harangozó. (Bálint Zsigmond). Kövesdi Kiss Ferenc gyakran hangoztatta: Édesanyám mind az öt fiát hazaimádkozta. Egész életén át magyar, református és lévita volt. Valamennyi politikai rendszer fényes állásokkal kínálta meg. Mindegyiket elhárította. Ehelyett tanított Maroskeresztúron, Székelyföldváron, Brailán, Ákosfalván, Szentgericén. Osztatlan iskolákban 80-90 gyermeket. Irányította a faluközösségeket, dalárdákat szervezett, tánccsoportokat alakított. Istentiszteleteken szolgált, és temetett. (Papp Vilmos). Egyetlen völgy, a Füzes mente három jeles személyt indított útjára, alig tíz km-es távolságra egymástól: Vasasszentgotthárdon volt Wass Albert birtoka, Katonában született Barcsay Jenő szentendrei festő, és Pusztakamaráson született Sütő András. Ugyanitt van Kemény Zsigmond író sírja is. (Vetési László) A konferencián Székely András Bertalan nyitotta meg Gálfy-Bódi Tamás Marosvásárhelyről Budapestre áttelepült festőművész kiállítását és megköszönte Kilyén Ilka színművésznőnek a versekkel való közreműködését. /(bölöni): Jajszavak a szórványból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

2007. április 18.

Új bemutatóval várja a közönséget április 18-án a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Még szólnak a harangok című előadás a Mezőség népi kultúrájából nyújt ízelítőt, abból az archaikus zenei és tánchagyományból, amely mára – az ott élő magyarok egyre apadó lélekszáma miatt – majdnem teljesen kiveszett. Ennek a pusztuló, fogyatkozó tájnak avatott ismerője volt a nemrég elhunyt Kövesdi Kiss Ferenc, aki végig zarándokolta Mezőséget, felkeresve minden apró települést, eldugott tanyát, megírva e táj egyik legátfogóbb monográfiáját. Az előadás címét Kövesdi Kiss Ferenc könyvétől kölcsönözték. Az előadás rendezője, Orza Calin közölte, a Még szólnak a harangok bemutatóját májusra tervezték. Azért mutatják be korábban, mert a jövő hónapban kínai turnén vesznek részt. A rendező hozzátette, nemrég értek haza egy budapesti turnéról, az új előadást mindössze nyolc nap alatt „hozták tető alá”. Napi tíz órát próbáltak a táncosokkal. /Márton Róbert: Mezőségi harangok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 18./

2009. július 28.

Budapesten, a kőbányai református templom kertjében július 26-án, vasárnap kopjafát avattak a Mezőség apostola, Kövesdi Kiss Ferenc /1913–2004/ emlékére. Az ötlet dr. Papp Vilmos nyugalmazott kőbányai lelkésztől, teológiai professzortól, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökétől származik, aki évtizedeken át hűséges támogatója volt Kiss Ferenc mezőségi kutató- és szervező munkájának. Az avatóünnepségen a Horváth Márton polgármester vezette mezőségi mócsi és mezőkeszüi vegyes tánccsoport lépett fel. A templomban Kiss Ferenc életéről és tevékenységéről, műveiről és a Mezőségről készült kiállítás fogadta az érkezőket. Papp Vilmos közbenjárása révén a Magyar Református Presbiteri Szövetség támogatásával 1995-ben jelent meg Kövesdi Kiss Ferenc első Mezőségről szóló kötete: Még szólnak a harangok! A már vaskosabb másodikat a Kiss Ferenc iránti tiszteletből a Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület adta ki 1997-ben, Riadóra szól a harang! címmel. Ezek a kötetek ihlették a Kráter Műhely Egyesületet, amely Kövesdi Kiss Ferencnek a Mezőségről készült, száz évre visszatekintő monográfia teljes szövegét jelentette meg 500 oldalon. A tizenegy gyermekes székelykövesdi család ötödik gyermekét Isten választotta ki a szolgálatra – hangzott el dr. Papp Vilmos ismertetőjében, aki felidézte Kiss Ferenc hányatott életét. Kiss Ferenc ahol megfordult, nemcsak a gyermekeket, hanem a fiatalokat, szülőket is nevelte, dalárdát szervezett, színdarabokat tanított be, gazdasági ismeretekre oktatta a közösséget. Többször bejárta Mezőség mind a 147 települését, s összegyűjtötte a fellelhető adatokat a népesség alakulásáról, templomokról és iskolákról, papokról és tanítókról, dalárdákról és egyesületekről. Munkája nem puszta adattár, hanem nemzetmegtartó, családmegtartó biztatás arra, hogy a szórványról nem szabad lemondani. Azt vallotta, hogy „a Mezőség népünk szíve! S ha e szívvel baj történik, odalesz Udvarhely és Várad, Somogy és Zala”. A dalárdákról, kórusokról szóló kötete még kiadásra vár, s megérdemelné, hogy a Mezőségen is méltó emléket állítsanak Kiss Ferencnek. /Bodolai Gyöngyi: A Mezőségtől Kőbányáig. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./

2010. június 8.

Szórványbiztosok kellenek
A szórványbiztosi intézmény létrehozását szorgalmazta a hét végén Déván és Vajdahunyadon zajlott háromnapos konferencián Szabó Csaba, a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári munkatársa.
A Hétköznapok a szórványban című rendezvényen újságírók, lelkészek, önkormányzati vezetők és politikusok találkoztak, megoldást keresve az asszimiláció megfékezésére. Szabó Csaba, aki egyben a Szórványtengely alapítója, a szórványfelelősök kinevezésében látja a kérdés nyitját.
Az intézmény nem új keletű; hatvan évvel ezelőtt hasonló megbízást kapott a magyar államtól Kövesdi Kiss Ferenc is, akit hosszú és kitartó munkájának köszönhetően sokan a Mezőség apostolaként emlegettek. A jelenlegi elképzelés szerint a szórványbiztos több lenne a falufelelősnél: a tisztség viselőjére a kisebb vagy nagyobb, elszórványosodott régióban élő magyarság gondjainak megoldása hárulna.
Fizetett szórványfelelősök
Az ötlet a rendezvény házigazdájának, Winkler Gyula EP-képviselőnek is tetszett. Az RMDSZ vajdahunyadi politikusa belátta, hogy az elvándorlás és a beolvadás nemcsak mennyiségi, hanem minőségi romlást is okoz az adott közösségben. Ez annak tudható be, hogy általában az értelmiségiek hagyják el a kilátástalanságra ítélt településeket, régiókat.
„Egy fizetett alkalmazottról lenne szó, aki a környék valamennyi magyarjának az ügyét-baját intézné. Nem muszáj ennek feltétlenül az idős RMDSZ-elnöknek vagy hozzátartozójának lennie, lehet akár egy talpraesett, jóérzésű román ember is” – vázolta elképzeléseit Szabó Csaba. Megítélésében azonban nagyon fontos lenne, hogy a kiválasztott személy ne önkéntes alapon végezze munkáját, így tevékenységéért elszámoltathatóvá válna.
A tévés szakember szerint az erdélyi magyarság sokat tanulhatna az itt maradt szászoktól. Míg Szeben megyében már csak feleannyi német él, mint magyar, a szász közösség csendes, de kitartó munkájának köszönhetően 76 óvodai csoportot indított be. Ezzel szemben a magyar csoportok száma mindössze nyolcra tehető.
A szórványban is vannak sikertörténetek
A háromnapos rendezvényen kiderült: a szórványban is vannak sikertörténetek. Egyike ezeknek a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport létrehozása és működtetése. Ezt a környék magyarsága a semmiből álmodta meg és hozta létre, a román és a magyar állam mindössze a végső fázisban segédkezett. A tanintézetben ma már több mint 600 helyi és környékbeli diák tanul – óvodától érettségiig. A szűkölködő szülők gyerekein pedig a szintén dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítvány segít, melynek munkáját messze földön értékelik és támogatják.
Ehhez viszont Böjte Csaba atyának évi 120 ezer kilométert kell utaznia, míg igazgató kollégájának, Karda Róbertnek 75–85 ezret. Utóbbit a Székelyföldről „importálta” a dél-erdélyi város. Szintén a szórványért hagyta ott a Gyergyói-medencét Balázs Bécsi Attila is, aki a szamosújvári Téka Alapítványt irányítja. „Táncházszervezéssel kezdődött: egy szovjet lemezjátszóval és egy magyar bakelitkoronggal vágtam neki. A táncház viszont csak eszköz volt, nem cél. Ma már öt intézményünk van, művelődési és oktatási központot működtetünk” – mutatta be a mezőségi megvalósításokat Balázs Bécsi.
Megítélésében a szórvány kérdésein akkor lehet hatékonyan segíteni, ha az adott közösséget is meghallgatják. „A lényeg, hogy ne fentről erőltessék ránk a szórványstratégiát. Már csak azért sem, mert a szórványban felvetődő kérdéseket nem lehet egy kaptafára húzni, minden közösségben más” – hangsúlyozta a Szamosújváron tevékenykedő pedagógus.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-26